Tim Hansel ír egy szónoklattant tanító professzorról, aki egy alkalommal igen szokatlan gyakorlatot talált ki a hallgatóinak. Mindegyiküknek fel kellett készülniük az irgalmas samaritánus történetéből, majd tanteremről tanteremre járva kellett prédikálniuk hallgatótársaiknak a mások iránti szeretetről és együttérzésről. Némelyiküknek tíz perc szünetük volt az óráik között, míg másoknak ennél kevesebb, ezért sietniük kellett, hogy ne késsenek el a következőről. A professzor úgy intézte, hogy minden hallgatónak végig kelljen haladnia egy folyosón, ahol egy „koldus” ült, akit a professzor ültetett oda. Igen tanulságos volt, ami aznap történt: rendkívül kevesen álltak csak meg a „koldus” mellett a leendő igehirdetők közül – azok közül pedig különösen, akik nagy rohanásban voltak. Annyira siettek a következő tanterembe, hogy ott az irgalmas szamaritánusról prédikáljanak, hogy simán elmentek a „koldus” mellett, aki épp a példázat lényegét jelenítette meg előttük. Íme egy átirata Krisztus szavainak a Máté 25-ből, amely remélhetőleg elgondolkodtat, imádságra késztet és emlékeztet arra, hogy nyújts segítő jobbot a fájó lelkű embereknek: „Éhes voltam, és te filozófiai klubot alapítottál, hogy ott megvitassátok a problémámat. Börtönben voltam, és te otthon maradtál imádkozni a szabadon bocsátásomért. Mezítelen voltam, és te a megjelenésem erkölcsösségét firtattad. Beteg voltam, és te hálát adtál Istennek a saját egészségedért. Hajléktalan voltam, és te arról prédikáltál nekem, hogy Isten szeretete menedék. Olyan szentnek látszol, és úgy tűnik, hogy nagyon közel állsz Istenhez, de én még mindig éhes vagyok, magányos vagyok, fázom és fájdalmaim vannak. Érdekel ez téged egyáltalán?” Ne csak beszélj Isten szeretetéről, hanem mutasd is ki!
