Visszajelzések

Áldást jelentett számodra a szolgálatunk?

Kérjük írd meg visszajelzésed!
Más jellegű témában a "Kapcsolat" fülre kattintva tudsz nekünk írni!

Korábbi visszajelzesek megtekintése

A mező kitöltése nem kötelező
Kérjük, add meg e-mail-címed, ha szeretnéd, hogy válaszoljunk számodra
Engedélyezed, hogy visszajelzésed felhasználjuk a honlapon és a kiadványban?

Visszajelzések:

image

Másfél évvel ezelőtt hetven évesen egy héten belül két súlyos műtétem volt. A kórházban kaptam először a Mai IGÉT egyik rokonomtól. Azt hiszem, hogy felgyógyulásomhoz a Szentírás mellett ebből kaptam a legnagyobb lelki erőt és támaszt. Hála a Jóistennek ma gyógyultnak érzem magam, és ha tehetem, három unokámmal való foglalkozással, hitük erősítésével igyekszem megszolgálni az Úr ajándékát. Azóta is napi olvasójuk vagyok és Önöknek is mindent köszönök. Isten áldását kérem mindnyájukra!


image
M. Jné.

Amióta Istenben bízom és hiszek, tudom, hogy nincsenek véletlenek. Mindennek úgy kell lenni, ahogy az Úr akarja. Ő akarta azt is, hogy a Mai Ige hozzám is eljusson, és ezen keresztül szóljon, tanítson és biztasson engem is, és sok-sok embert, akire gondja van a Teremtőnek. Mert csodálatos, hogy még tart az Ő kegyelme, hogy minél többen megtérjünk és Tőle várjuk, hogy elvezessen bennünket a helyes és igaz útra és az örökkévalóságba. Ebben sokat segít a Mai Ige is. Kívánom, hogy mindenkihez szóljon olyan csodálatosan, mint hozzám is. Szinte szó szerint kapok választ és biztatást a csöppet sem kis problémáimra. Dicsőség ezért az Úrnak! Nagyon jó példákat is olvashatunk benne, ami szintén a lelki életünket is segíti. Kívánom, hogy minél többen olvassák és támogassák Önöket, hogy a Mai Ige egyre jobban terjedhessen.


image

Mindenekelőtt kívánom az Úr áldását ez újságra is, és minden tiszta Igét hirdető Keresztyén lapra is. Az általam is olvasott Mai Ige c. újságot, ami mindig megmelegíti a szívem a benne lévő Úr Igéje által. Az áldásom kívánom a lap minden munkatársára, és a támogatóikra is. Áldott legyen érte az Isten, én nagyon sok áldást és megerősítést, bizonyságot nyertem már belőle. Az Úrban gyönyörködöm, milyen türelmes, és változatlan a szeretete, és minden másodpercet az Ő drága irgalmában élhetem. 60 éves múltam, és minden nyomorúság, ami a világban körülvesz, csak dicsőíthetem és teszem abból az ingyen kegyelemből, amit az elmúlt 60 év alatt kaptam. Azt a sok testvért, a Szent Lélek erejét, ami megtart, és vigasztal, és minden Igazságra elvezet. 7 éve születtem újjá, és rengeteget formált, és mindennap formál rajtam. Hiszem, és bizonyosságom van, hogy minden körülmény ellenére nagyon boldog vagyok az Úrban, aki nekem új életet adott. Sok kedves, nehézben élő, kortól független emberhez jutattam el ezt az újságot, jelenleg egy "szórványból" lett gyülekezetben lévő testvérekhez is eljut. Nagy az Úr Lelkében a bizonyosságom, amit szüntelen imádkozással is kérünk a szeretet közösséggel: 7-8 fő, akik már újjászülettek a Krisztusban, és hiszem, hogy imádságunk meghallgatásra talál az Úr Jézusért. Köszönöm, hogy nem szűnt meg keresni, hívni egyetlen lelket sem. Hiszen az az Ő akarata hogy minden ember üdvözüljön. Szentek legyetek, amint Én is Szent vagyok, mondja az Ige. Az első időben, egy drága ma is élő lelkésztestvértől hallottam, hogy minél több Igét tanulj meg, és írd a szívedbe. Minden Ige gyönyörű, amikor már a Szent Lélek által érthetem, de a testvérek hite által is szüntelen növekedünk Krisztusban. A legkedvesebb Igém a 1,5 évvel ezelőtt kapott Józsué 1/9 : Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz. /Károli fordítás/ Tanulom a Zsoltár 119/11 Igéjét, és kérem, hogy tartson meg, mert Én nem tudok megállni, csak vétkezni - vele minden megy, még akkor is, ha sajnos sokszor bukok el, de az Ő ígérete mindig megáll, ha a Krisztusban maradok, és háta mögé veti bűneinket, és többé nem emlékezik meg róla. Áldott legyen minden hely ahol az Ő Nagy nevében, összegyűlnek és dicsőítik az Ő Nagy nevét. Én a Katolikus Egyházból jöttem el, amikor Isten küldött egy már élő hitben járó küldöttet, aki mind a mai napig a testvérem, és az Ő személyén keresztül Őt használta lépésről - lépésre, hogy értsem az Isten beszédét. Akkor kezdtem el Bibliát olvasni, 2007-ben elmentem a testvérek bátorítására egy női hétre, azóta minden évben egyszer elkészíti az Úr az alkalmat, hogy 1 hétre Bibliatanulmányozó hitmélyítő hétre is eljutottam-, hála és dicsőség érte az Istennek. Ma már az interneten sok lehetőség van tiszta, élőhitű lelkészek által hirdetett Igéket hallgatni, és letölteni, és újra és újra meghallgatni-, mert így sokkal jobban tud tanítani az Isten Szent Lelke. Szívemből kívánom minden embertársamnak, aki csak vallásos, és nem született újjá, ahogy Krisztus mondta Nikodémusnak: János eveng.3/1-7. Köszönöm, hogy Én már az Övé lehetek. Kívánom, és imádkozom a családom minden tagjáért, illetve Isten parancsa szerint még az ellenségeimért is,- bárcsak mindenki megismerhetné, és akarná is: hogy ÉN VAGYOK az ÚT, az IGAZSÁG és az ÉLET, senki sem mehet az Atyához, csak általam.


image

Fantasztikusan érzem magam azóta, hogy olvasom a Mai Igét. Ha egy napot is kihagyok, már nem találom a helyem a világban. Nagyon sokat segít nekem ez a kiadvány és szeretnék másoknak is adni egy esélyt, hogy jobban érezhessék magukat, és hogy rátaláljanak Isten szavaira úgy ahogy én rátaláltam.


image
G. M.

Nagy örömöt jelent számomra, hogy naponta olvashatom ezeket a bátorító üzeneteket! Bár fiatalabb koromban nagyon lelkesen kerestem Istent, egy súlyos betegség következtében úgy éreztem, csalódtam Benne. Képtelen voltam imádkozni, a Biblia szavai üresen csengtek. Évek teltek el ilyen kiégett állapotban. Ma már gyógyul a lelkem, és hiszem, hogy nem véletlenül került a kezembe a Mai Ige. Hosszú évek után végre újra értem a bibliai üzenetek mondanivalóját, és végre érdekel is! Ezt nagy csodának tartom, és végtelenül hálás vagyok érte Istennek!


image
S. Nné.

Nagy hatással van az életemre a Mai Ige mondanivalója. Sokat dolgozom, és sajnos nem mindig jut elég időm Bibliát olvasni, de hála Istennek, hogy van egy ilyen füzetem, mint a Mai Ige, mert a vonaton is tudom olvasni és erőt ad a napok nehézségeiben. Hálás vagyok neki, hogy így is lehet közösségem vele, de ugyanakkor próbálom rendszeresebben olvasni a Bibliát, mert a hitemnek a Mai Ige olvasása csak előétel, már többre vágyom. Ajánlom mindenkinek!!!! Köszönöm, hogy leírhattam véleményem. Isten áldjon mindenkit.


image
Vné K K

Kedves testvérem! A Mai Igét a nagylányom rendelte meg nekem ajándékba. 9 gyerekes anyaként, hitoktatóként, nekem első pillantásra csak egy jól felhasználható anyagot jelentett. Aztán nap mint nap olvasva, mindig NEKEM SZÓLT! Mindig megtaláltam benne a biztatást, az erőt, Jézus jelenlétét, és valahogy mindig aktuális problémáimra utalt. Nagy élvezettel olvasom azóta is, és nagyon köszönöm a következő, tavaszi számot... Legszívesebben már el is kezdeném olvasni, de hagyom, hogy mindig a megfelelő időben legyen erre lehetőségem. Köszönöm, és Isten Áldja meg munkájukat! Szeretettel:


image

Az Élet viharaiban tudom, és hiszem ,hogy Jézus Krisztus az én Megváltom átsegít, velem van és megvéd, nem engedi, hogy elsüllyedjek, hanem átölel és vigyáz reám minden körülmények között. Dicsőség és hála az én Mennyei Atyámnak és az Úr Jézus Krisztusnak!! Hálásan köszönöm a Mai Igét, Isten adjon erőt az oldal szerkesztőinek, hogy tovább jusson minden emberhez!!


image

Azért szeretem a Mai Igét, mert egy ösvényt mutat Istenhez. A Bibliát megszerettem, pedig nem értettem korábban. Kíváncsivá tett milyen is Isten, nagyon szeretném még jobban megismerni. A Mai Igével lehet evangelizálni ez is hatalmas értéke. Beteg ismerősöm addig olvasta, hogy meggyógyult. Nyilván megtette, amit Isten kér: bocsáss meg, szeresd és áldd ellenségeidet. Nem én mondtam mit tegyen, hanem leírva olvasta, ez kivezette őt a nehézségeiből.


image

Életem egyik legcsodálatosabb könyvecskéjéhez jutottam hozzá, amikor megkaptam a Mai Ige első példányát! Kimondhatatlan nyugalommal és erővel tölt el minden reggel, amikor felkelek és elolvasom, türelmet, alázatot és igazságosságot merítek belőle, és az az igazság, hogy mindig éppen az aktuális problémaimra mutat a aznapi üzenet, mintha csak nekem lett volna személyesen írva. Egy nap sem hagyom ki, része lett az életemnek, mindennapjaimnak, olyan, mint a kenyér és a víz az emberi testnek. Mindenkinek tudni kellene a létezéséről, fantasztikus ember az, aki küldi a sorokat. Örülök, hogy van nekem is. Istene a dicsőség!