Visszajelzések

Áldást jelentett számodra a szolgálatunk?

Kérjük írd meg visszajelzésed!
Más jellegű témában a "Kapcsolat" fülre kattintva tudsz nekünk írni!

Korábbi visszajelzesek megtekintése

A mező kitöltése nem kötelező
Kérjük, add meg e-mail-címed, ha szeretnéd, hogy válaszoljunk számodra
Engedélyezed, hogy visszajelzésed felhasználjuk a honlapon és a kiadványban?

Visszajelzések:

image
több, mint 7 éve V.K.

Köszönöm, hogy imádkoztak értem. Anyukám fél éve megtért és már egy hónapja jár velem a gyülekezetbe. Istennek hála. Karácsonykor kétszeresen is ünnepeltünk. Jézus és az anyukám születésnapját is. A karácsonyfa alá tehettem azt, hogy ő is hívő lett. Dicsőség az Úr Jézusnak. Áldja meg Önöket az Isten! V.K.


image
több, mint 7 éve D.

Köszönöm Istennek az Önök munkáját! Minden nap olvasom az az napi üzenetet, hozom magammal a munkába is! Anyukámnak is adtam, ő is olvassa a munkatársával.


image
több, mint 7 éve Sz. Á.

Az első kis füzetet még nagymamámtól kaptam, azóta én is megrendelem minden alkalommal és már másoknak is adtam belőle. Jó érzés tudni, hogy bármikor kezembe vehetem valamelyik kis kiadványt, melyben Isten üzen nekem, ha félek, vagy ha nem találom a helyem a világban. Az egyik legjobb érzés az volt, mikor az egyik tanítványomnak adtam egy füzetet és láttam rajta a változást. Vannak napok, mikor egyszerűen elfelejtkezem erről a kincsről, fontosabbá válik minden, elveszi a figyelmemet a felgyorsult élet, de mindig van valami, amivel Isten megállít és akkor tudom, hogy meg kell állnom egy pillanatra és elcsendesülnöm. Köszönöm a munkájukat! Legyen áldás a mai ige minden munkatársán!


image
több, mint 7 éve M. J.

Hálával teli szívvel mondok köszönetet,a sok segítségért,amit kaptam a kiadványaik által. Édesanyám már régen figyelmembe ajánlotta,de akkor még nem voltam befogadó az üzenetekre.


image
több, mint 7 éve T.I.

Áldás hogy van ez a lap. Új örömre találtam és új életre köszönöm.


image
több, mint 7 éve K.

A mai ige aktuális kiadványában lévő napi gondolat nagyon szíven talált, Isten üzenete volt számomra. Van egy nagyon komoly ügy, amiben az Úr segítségét kérem, az Ő szabadítását várom. Prófécián keresztül ígéretet is kaptam, hogy Ő el fogja végezni a munkáját, meghallgatta kérésem. De én, sokszor a körülményekre tekintettem, és emberi módon, érzelmeimre hallgatva már-már elé akartam sietni az Úrnak.Az október 19.-re írt üzenet személyesen nekem szólt, Isten időzítéséről. Csodálatos, hogy Isten ilyen módon is szól hozzánk. Minden szava a leírtaknak bátorítás arra nézve, hogy Isten nagyon is jól tudta mit csinált Dávid, vagy József életében, mindenre van egy terve. Bízzak Benne, és éljem meg a mát, a holnapot bízzam rá. Köszönöm!


image
több, mint 7 éve L.K.

Évek óta rendszeres reggeli olvasmányom a Mai ige. Igazi lelki táplálék, segítség és útmutató.Most már néhány tanártársam és diákom is megrendeli és olvassa. Hálás a szívem ezért a munkáért, a csomagoló önkéntesekért és mindenkiért, aki lehetővé teszi, hogy eljusson hozzánk a Mai ige és a többi értékes kiadvány.Isten gazdag áldása legyen szolgálatotokon és egész életeteken. Tisztelettel és szeretettel Léva Katalin


image
több, mint 7 éve P.R.

Elképesztő átélni azt, hogy Isten milyen gyakran szól hozzám személyesen az életem különböző helyzeteiben a Mai Igén keresztül! Nagyon hálás vagyok a szolgálatukért, az Úr áldása van rajta!!


image
több, mint 7 éve T.A.

Hálás vagyok az Úrnak mindazokért akik az Ő szolgálatában állnak, azokért is akik egymás terhet imában hordozzák. Nem kaptunk olyan ígéretett, hogy akadálymentes / probléma mentes életünk lesz...azt viszont igen, hogy Ő segít, nem hagy el. Áldott az az Élet amelyet Isten jelenlétében élünk meg... Rá hagyatkozunk és Érte élünk. Egy teljesen új eletet kaptam az Úrtól amikor meghívott erre az életre, minden dicsőség Őt illeti!


image
több, mint 7 éve

Nagyon szeretem a Mai Igét mint napi útravalót és mint útmutatást a mindennapokban. Erőt ad, vidàmaban indul a nap és elolvasás után tovább lehet elmélkedni a bibliai történeten, az igemagyarázaton. Mindenkinek szól és árad belőle az óvás, miként éljünk és hogyan ne. Köszönöm a családom nevében, ahol a napi igét megosztom. Munkájukat áldja meg a Jóisten!