Stressz nélkül mindennap sorozat 4. nap

A meghitt együttlét győz a munka felett

„Mária a jó részt választotta…” (Lukács 10:42)

Márta csak egy jó ügyért aggódott, elhívta Jézust vacsorára, mert meg akarta örvendeztetni őt. Eddig rendben is van, csakhogy elkövetett egy gyakori hibát, mely sokunkkal megesik: a munkája fontosabb lett számára, mint az Úr. Ami az Úr szolgálatával kezdődött, önszolgálattá alacsonyodott. Elfelejtette, hogy a vacsora azért van, hogy Jézust dicsőítsük, nem pedig Mártát. Ismerősen hangzik?

Figyeld meg, mit mond Márta: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban?” „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta…” (Lukács 10:40–41) És mit választott Mária? A meghitt együttlétet előbbre helyezte annál a munkánál, mely vallásos természetű, és amit arra használunk, hogy jobb fényben tüntessen fel bennünket.

Azonban ez azokkal is megesik, akik szeretik az Urat, de nem vesznek részt semmilyen gyülekezeti munkában. Hihetetlen, hogy mennyi okos és sikeres ember jut el a teljes kiégés állapotába, mert nem ápolják a kapcsolatukat Istennel!
Persze soha nem gondolták volna, hogy ide jutnak; ők csak úgy tanulták, hogy maguktól is meg tudnak csinálni mindent, és nem voltak rávezetve arra, hogy Isten segítségére támaszkodjanak.
Vagy pedig ők is azok közé tartoznak, akik Istent a heti tennivalóik közé sorolják, mintha ő is csak egy újabb elintéznivaló lenne, egy kliens, akinek szüksége van a figyelmükre minden vasárnap reggel.

Értsd meg: amíg Istennel való kapcsolatod nem válik életed alapkövévé, addig küszködni fogsz azzal, hogy megtaláld igazi célodat, élvezd a munkád gyümölcsét, és hogy megtapasztald, mi az „Isten békessége, mely minden értelmet meghalad…” (Filippi 4:7).

Üzenet a Mai Ige csapatától:

Tudtad, hogy ma van az ADAKOZÓ KEDD, az adományozás világnapja? Ezt a napot azért hozták létre, hogy a karácsonyi vásárlási láz előtt megálljunk egy pillanatra, és végiggondoljuk, hogyan támogathatnánk jó és fontos ügyeket adományainkkal.

Arra bátorítunk, hogy ha teheted, csatlakozz az Adakozó Kedd-hez, támogasd alapítványunkat, hogy Isten bátorító üzenetei érthető módon juthassanak el minél több ember szívéig.

Vágyunk és küldetésünk hogy 2025-ben is emberek százezrei juthassanak ingyenesen elérhető kiadványainkhoz!