Jézus, a sorsfordító

3 nap, 3 élettörténet

Iratkozz fel most!


„Másnap felhívtam az öcsémet, aki elmondta, hogy amíg én bulizni próbáltam, ő harmincadmagával a gyülekezetben egész éjszaka értem imádkozott.”

 

„A kisfiunk négyévesen még mindig nem beszélt, csak mutogatással közölte, ha szeretett volna valamit. Később derült csak ki, hogy autista. Hatévesen aztán különös kérése támadt. Napjában többször összekulcsolta a kezeit otthon, s utalt rá, hogy oda akar menni, ahol így csinálnak az emberek.”

 

„Anyukám 12 évesen szült meg egy gyermekotthonban. A tanulmányi eredményeihez kötötték, hogy láthat-e engem. Később megkaptam néhány levelet, amiket nekem írt, amikor még kicsi voltam. Jólesett, hogy gondolt rám.”


Kíváncsi vagy, miről is szól a sorozat? A gombra kattintva beleolvashatsz a tartalomba:

Tarts velünk 3 napos e-mail-sorozatunkban, és ismerd meg 3 élettörténeten keresztül az örömhír csodálatosan átformáló erejét!

Feliratkozás az „Jézus, a sorsfordító” című üzenetsorozatra: