Mai Ige

A csillagok a legsötétebb éjszakában ragyognak a legfényesebben – az öröm is ilyen. Néha Isten olyan helyzeteket enged meg az életünkben, amelyek kihúzzák lábunk alól a talajt, és úgy zuhannak ránk, mint a koromsötét éjszaka. Ám éppen ekkor élhetjük át a legmélyebben, hogy milyen valóságos is az az öröm, amit Ő jelent nekünk – Ő, aki változhatatlan és sohasem hagy el. Nincs vigasztalóbb tudat annál, mint hogy bármin mész is keresztül jelenleg, bármi is van mögötted, vagy bármivel kell is szembenézned a jövőben: az Úr veled van, és sohasem hagy magadra.

A mai kor folyamatosan azt hangoztatja: „Légy független!” „Ez a te életed, te irányítod.” „Nincs szükséged senkire.” Ezzel szemben a Biblia a juhokhoz hasonlít minket. A juhok a legnagyobb függőségben élő teremtmények. Kiszolgáltatottak a rájuk leselkedő veszélyekkel szemben, és minden szükségletüket illetően a pásztorra vannak utalva.

Dávid, aki kezdetben maga is pásztor volt, a 23. zsoltárban kijelenti: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” Néhány verssel később így folytatja: „Lelkemet megvidámítja…” (Zsoltárok 23:3 Károli). Biztosan tapasztaltad már, mennyire könnyen el tud csüggedni a lelkünk, ha padlóra kerülünk. És azt tudtad, hogy a juhok is képesek „levertek” lenni?

Egy juhpásztor elmondása szerint így nevezik azt a juhot, amelyik fekvő helyzetből véletlenül a hátára fordult, és nem tud felkelni. Mivel a lába többé nem éri a földet, rémületében kétségbeesett kapálódzásba kezd, ami csak tovább súlyosbítja a helyzetet. A hátán fekve gázok keletkeznek a gyomrában, ami gátolja a vérkeringést, különösen a lábakban. Ha a pásztor nem jön időben, akkor a „levert” juh órákon belül elpusztulhat. Sőt, a ragadozók tudják, hogy az ilyen állat könnyű zsákmány, és lesnek rá.¹ Milyen nagy veszélyben vagyunk mi is levert, elcsüggedt állapotunkban! Isten tudja ezt, és minden egyes alkalommal a segítségünkre akar sietni.

Olyanok vagyunk, mint a juhok. A magány és a bizonytalanság mindnyájunkat kiszolgáltatottá tesz. Olyan dolgokra támaszkodunk, amelyek nem tartanak meg. Így amikor a mi lábunk alól is kicsúszik a talaj, kétségbeesésünkben mindenféle eszközökhöz folyamodunk, csak hogy jól érezzük magunkat. Sokan az élvezeteket kezdik el habzsolni, és szenvedélybetegekké válnak. Egyesek a pénzt hajszolják, mások társfüggőkként mindenben egy másik embertől várnak támaszt, megerősítést. Mi is így „kapálódzunk”. Pedig valójában nem italra, cigarettára, kábítószerre, szerencsejátékra, sorozatnézésre, közösségi médiára, újabb falat ételre, szexuális kielégülésre, még több pénzre vagy egy másik személyre van szükségünk, hanem a Pásztorra, akihez tartozunk. Miért ragaszkodsz ahhoz, ami úgyis ideiglenes, ha ölelhetnéd azt is, Akit sohasem veszíthetsz el?

Jézus ma is keresi az elveszett, „levert” bárányait. Ő téged keres. Azt akarja, hogy Benne bízz, és Tőle való függésben élj – ez az egyetlen egészséges „függőség”, amely valódi örömöt ad.

[1] Phillip Keller: A 23. zsoltár egy juhpásztor tolmácsolásában (Budapest, Evangéliumi kiadó, 1990, 39–40. o.)