Mai Ige

„…várjuk a mi boldog reménységünket…” (Titusz 2:13)

A feltámadás boldog reménysége nem olyan, mint a lottó, ahol milliók közül csak egy ember nyerheti meg a főnyereményt. Nem is csupán ábrándos kívánság, amit a gyászolók vigasztalására találtak ki. Ez a remény bizonyosságra épül.

Jézus azt mondta: „mert én élek, és ti is élni fogtok” (János 14:19). Pál így ír erről: „…a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi” (1Korinthus 15:23). Pál a Korinthusban élő keresztyéneknek írt, akik a görög filozófián nevelkedtek, és a túlvilágot az árnyak birodalmaként képzelték el. Valaki próbálta meggyőzni őket arról is, hogy a holttestek nem támadnak fel, sem az övéké, sem Krisztusé. Az apostol nem bírta elviselni a gondolatot, hogy a hívek ilyen tévedésben élnek. Ezért egy nagyszerű ügyvéd ékesszólásával érvel, és ismerteti a tényeket: Jézus „feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is” (1Korinthus 15:4–8). Hány tanú volt? Néhány? Nem. Százak! És nem csupán egy kísértetet láttak, nem érzékcsalódás áldozatai voltak. Temetéseken sokszor elhangzik a közhely: „emléke örökre szívünkben él.” Jézus követői nem ezt mondták. Ők személyesen találkoztak vele.

Ha Megváltódként bízol Krisztusban, egy napon te is szemtől szemben láthatod őt. Amikor meghalunk, lelkünk hozzá tér, és amikor ő visszajön, feltámadt testünkben találkozunk vele, „és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Thesszalonika 4:17). Ez igazán csodálatos!