Istennel a szürke hétköznapokban sorozat 9. nap

Erőről erőre

„Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső. Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon.” (Zsoltárok 84:6–8 Károli)

Jeruzsálem közelében volt egy völgy, amely komoly erőpróbát jelentett a zarándokoknak, akik az ünnepre igyekeztek a fővárosba. Sem patak, sem forrás nem volt benne. Mégis előfordult, hogy a kellő időben érkezett ide víz – megeredt az eső.

Mintha csak Isten ajándékozta volna meg azokat, akiknek a lelke Őutána szomjazott.

Akinek Jézus a mindene, gyakran tud beszámolni hasonló csodáról. A kellő időben valahogy megérkezik a megoldás, még ha néha nem is úgy, ahogyan vártuk. Elmondhatjuk, hogy amikor nem bírjuk az élet súlyát, és egyedül csak az imádság tartja bennünk a lelket, egyszerre azt érezzük, hogy mégis könnyebb lesz a teher. Van, amikor eszünkbe jut egy személy, akivel beszélni kellene, de nincs meg az elérhetősége, majd véletlenül összefutunk vele a parkolóban. Előfordul olyan is, hogy egyszerűen nem jön ki a matematika: szinte üres a kassza, de valahogy épp elég pénz jut minden szükségesre.

Közben az ember nem csinál egyebet, csak megteszi a következő lépést. Ha sóhajtozva kell is előrehaladni, nem kell azzal foglalkozni, hogy fogjuk-e bírni. Az engedelmesség, a kitartás és a hálás szív megtermi a maga gyümölcsét. Isten embere erőről erőre jut, megoldásról megoldásra.

Ezen felül a hitnek van egy különleges ajándéka: ahol megjelennek Isten fiai, ott áldás fakad. Minél nagyobb az ínség, ez annál inkább érzékelhető. Víz fakad a pusztában is, mert Isten megjutalmazza az Őt keresőket. Ebből a forrásból ráadásul nemcsak az kap, aki hisz, hanem azok is, akik vele együtt haladnak.

Imádság

Atyám, köszönöm, hogy ott is tud forrás fakadni, ahol emberileg egyáltalán nem várható. Köszönöm, hogy engem is sokszor megáldasz mások hitén keresztül, és olyan javakban részesülök, amikért én semmit nem tettem. Szeretnék én is áldás forrása lenni azoknak az életében, akiket mellém rendeltél. Engedd, hogy a családom, a barátaim, a munkatársaim, a tágabb értelemben vett környezetem is meggazdagodjanak abból a csöppnyi hitből, ami bennem van! Ámen.

Napi kihívás

Ismersz olyan hívő embert, aki gyakran beszél csodákról, amelyeket ő maga élt át?

Keresd fel és kérd meg, hogy mondjon el neked néhány konkrét esetet, amikor Isten átsegítette őt a nehézségen! Ne az emberi magyarázatokat keresd arra, hogy hogyan történhetett meg ez, egyszerűen csak hallgasd meg a történeteit!

Fogalmazd meg magadnak, hogy mit üzennek ezek a történetek neked ma!

Üzenet a Mai Ige csapatától:

Nagyon hálásak vagyunk érted Istennek, hogy ránk találtál, és olvasod tartalmainkat.

Képzeld, vannak olyan olvasóink, akik adományaikkal teszik lehetővé, hogy bátorító tartalmaink ingyenesen legyenek elérhetők. Ha számodra is áldásként hatnak üzeneteink, és szíveden viseled szolgálatunkat, akkor mesélj róla barátaidnak, családtagjaidnak! Legyél te is eszköz, hogy minél többekhez jusson el Isten bátorító üzenete!

Amennyiben Isten arra indít, hálásan köszönjük, ha adományoddal te is támogatod missziónkat! Részletekért kattints ide!

Várunk vissza holnap is!