Hála – ami mindent megváltoztat sorozat 21. nap

Hála a mélységben (3) – Sötétségen át

Van úgy, hogy elsötétül az élet. A tragédiák, mély válságok és gyász időszakát a lelkünk sötétségnek éli meg. Ilyenkor érezzük a legtávolabbnak Istent, pedig épp ekkor van hozzánk a legközelebb. „Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” (Zsoltárok 34:19) Mit tegyél, ha úgy érzed, nincs remény?

Az alábbi idézet a keresztény hitű, holland származású Corrie Ten Boomtól származik, aki a második világháború idején vállalta, hogy zsidó menekülteket bújtasson el, majd ő maga is megjárta a koncentrációs táborok poklát: „Amikor egy vonat egy sötét alagúton megy át, nem dobod el a jegyed és ugrasz le a vonatról. Nyugodtan ülsz a helyeden, és bízol a mozdonyvezetőben.” Milyen bölcs asszony volt! Ha az életed egy sötét szakaszát éled, ne ess kétségbe! Isten át fog vezetni rajta, éppen úgy, ahogyan a mozdonyvezető vezeti át a vonatot a sötét alagutakon. Az életed Isten kezében pihen, bízhatsz benne.

Amikor a magam sötét időszakait éltem, a következő igevers volt a legnagyobb vigaszom: „Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság” (Zsoltárok 139:11–12).

Kapaszkodj bele te is Isten szavába! Ragadj papírt és tollat, írd le ezeket a sorokat, majd pedig ragaszd ki az otthonodban egy jól látható helyre! Így bármikor el tudod olvasni, és minden alkalommal bátorítani fog.

A sötétben nem tudunk tájékozódni. Átvitt értelemben pedig az életünk sötét időszakain sem tudunk eligazodni, nem értjük, mi történik. Ekkor hajlamosak vagyunk kétségbeesni. De emlékezz csak, mit mond a zsoltáros: Isten számára a te sötétséged nem sötétség, ő tisztán lát. Nincs olyan sötét élethelyzet, ami eltakarhatna téged előle, veled van most is. Ilyenkor kell teljesen ráhagyatkoznod.

Sötétben minden fenyegetőnek tűnik, még Isten is. Ám ha minden zord, kegyetlen és sötét is körülötted, tudd, hogy Isten még mindig jó! Ő nem változott. „Ne hagyd, hogy az, amit nem értesz, eltakarja előled Isten jóságát!”

Ez az, ami fényt tud gyújtani a legnagyobb sötétben is, ez az, amiért még életed legsötétebb pontján is hálát adhatsz: Isten jó. És mert jó, keresztül fog vezetni ezen. Túljutsz rajta. Nem lesz mindig sötét, mert „az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz” (Zsoltárok 112:4 Károli).