Mai IGE

Amikor a telefonom képernyőjén a legjobb barátnőm halálhíre jelent meg, minden elsötétedett előttem. Mindössze 29 évesen hunyt el agyhártyagyulladásban. Hirtelen azt sem tudtam felfogni, hogy valóság, amit olvasok. Azt kívántam, bárcsak a következő pillanatban az ágyamban ébredhetnék azzal a felismeréssel, hogy mindez csak egy sötét rémálom volt, aminek már vége.

Mit tegyünk akkor, amikor az élet a legrosszabb rémálmunkká változik át? Olyankor mégis miért adjunk hálát?

Talán akik még nem éltek át hasonlót, nem értik igazán, milyen nehéz ilyenkor derűsen látni az életet… sőt jónak hinni Istent. Pedig éppen ilyenkor vagyunk a legmélyebben ahhoz, hogy forrásokra találjunk. Itt tapasztalhatjuk meg a legmélyebben, hogy Isten valóban jó. Isten jósága a legbiztosabb horgony és a legnagyobb vigasz a szenvedések idején.

Ez a felismerés csak a mélyben lehet a miénk igazán. A mélyben források fakadnak. A zsoltáros felismerte ezt: „Boldog, aki tőled kapja erejét, akinek ösvényeid vannak a szívében! Ha a könnyek völgyén mennek is át, a források völgyévé változtatják…” (Zsoltárok 84:5–6 EFO). A könnyek völgyében vagy? Ne add fel! Források várnak rád.

A halál valóságos. De az élet halál feletti diadala is az. A fájdalom valóságos. De a fájdalomban erőt adó remény is az. Nincs is talán nagyobb vigasztalás annál, mint amit Isten a gyász, a fájdalom, a könnyek idejére tartogat nekünk. „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Máté 5:4) A hála egy túlélési stratégia – nekem legalábbis az volt. A hála egy olyan kar, amit ha meghúzol, elkezdesz emelkedni: ki a keserűségből, ki a reménytelenségből, ki a legmélyebb gödörből is.

Azt kérdezed, miért adj hálát? Adj hálát a vigasztalásért, ami a könnyek völgyében a tied! Ismerd fel, hogy nem vagy egyedül ilyenkor sem! Gyász idején is van okod hálát adni: a közös emlékekért, az útszakaszért, amit együtt tettetek meg, mindazért, amit tőle tanultál, és hogy egyáltalán ismerhetted őt – mert gazdagabbá tette az életedet. Isten átsegít ezen az időszakon. A sebek begyógyulnak. Előbb vagy utóbb, de vége lesz.

Joyce Meyer így ír erről: „Az egyik legbátorítóbb dolog, amire emlékezhetsz a szenvedések idején, az az, hogy nem fog örökké tartani. Legalábbis azoknak nem, akik Jézusban hisznek, mert függetlenül attól, milyen rosszra fordulnak itt a földön a dolgok, nézhetünk előre, az örökkévalóságra Istennel, ahol ígérete szerint nem lesz többé semmilyen fájdalom.” „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21:4 Károli) Végül Isten kárpótolni fog mindenért, hidd el!