Győzelem a veszteség fájdalma felett sorozat - 3.nap
A gyász kezelése
„Ha a Siralom völgyén mennek is át… Újult erővel haladnak…” (Zsoltárok 84:7–8)
A World Trade Center romjain állva egy keresztyén tűzoltó, az állomásáról az egyetlen túlélő, azt kérdezte: „Hogy tudnék valaha is megbocsátani azoknak, akik ezt tették?” Két hét alatt több temetésen volt, mint legtöbbünk egész élete során. Haragszik Isten azért, amikor olyan őszinte érzelmekkel viaskodunk, mint a gyűlölet vagy a félelem? Nem. Amíg meg nem birkózunk veszteségünk szörnyűségeivel és a minket ért igazságtalansággal, addig nem állunk készen megbocsátani.
Sőt, ha elsietjük a megbocsátást, akkor csupán részben bocsátunk meg, és a megkönnyebbülés is csak részleges. Jézus azt mondta: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak” (Máté 5:4). Amíg nem fogadod el az előbbit, nem tudod megtapasztalni az utóbbit. Nem az idő gyógyítja be a sebeket, hanem a belátás, az Istentől kapott megértés. Mind ismerünk olyan embereket, akiknek húsz vagy harminc éve szerzett sebei ugyanolyan frissek ma is, mert az idő nem segített.
Az, hogy Isten gyermekei vagyunk, nem mentesít a gyász különböző szakaszaitól:
- tagadás: „Ez nem lehet igaz, ez nem történhet meg!”
- harag: „Ez nem igazságos! Miért engedi Isten, hogy ez megtörténjen velem?”
- alkudozás: „Bármit megteszek, csak add, hogy elmúljon!”
- depresszió, csend és visszavonulás;
- elfogadás: ekkor már készen állunk így imádkozni: „Legyen meg a te akaratod.”
Legyen szó a gyermeked, a házasságod, a munkád, az egészséged vagy bármi, számodra fontos elvesztéséről, egyedül Istenhez fordulva nyerhetsz kegyelmet ahhoz, hogy elfogadd, meggyászold, kimutasd érzelmeidet, és elengedd ezeket, hogy aztán újult erővel tudj haladni.