Győzelem a lelki életben sorozat 30. nap

Botok

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Példabeszédek 3:5)

Abbott Vaughn írta: „Édesapám házában volt egy kis szekrény, ahol több generáció átörökített sétabotjait tartotta. Amikor sétálni ment, mindig kivett egyet, ami épp illett az alkalomhoz. Dávid azt mondta: »…vessződ és botod megvigasztal engem« (Zsoltárok 23:4), apám sokszor emlékeztetett rá, hogy Isten igéje olyan, mint egy bot, amire támaszkodni lehet.

A háború alatt, amikor nagy veszélyben voltunk, a következő igevers volt a támaszunk: »Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban« (Zsoltárok 112:7). Amikor gyermekünk meghalt, és a szívünk teljesen összetört, erre az ígéretre támaszkodtam: »Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás« (Zsoltárok 30:6). Amikor egy évet kórházban kellett töltenem, mert nagyon beteg voltam, és nem tudtam, hogy hazatérek-e valaha, ez az ige volt a támaszom, és sosem hagyott cserben: »Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok« (Jeremiás 29:11). Amikor kétségeim támadtak, és nem tudtam, melyik utat válasszam, erre a „botra” támaszkodtam: »A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek!« (Ézsaiás 30:15). Vészhelyzetekben pedig, amikor nem volt gondolkodási idő, ez volt a botom: »…aki benne hisz, az nem fut [nem kapkod, nem menekül]!« (Ézsaiás 28:16 KJV).”

Salamon azt mondta: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Példabeszédek 3:5). Te ma mire támaszkodsz?

Imádkozz így:

Uram, szívem megtelik örömmel, amikor azokra az időszakokra gondolok, amikor velem voltál. Köszönöm, hogy te gondoskodsz rólam, te vagy őrizőm, menedékem, tanácsadóm, gyógyítóm és barátom. Kérlek, Uram, hogy vegyél körül olyan emberekkel, akik a te kegyelmedet tükrözik felém! A nehéz helyzetekben te légy, Uram, a megmentőm; és amit mindenek felett kérek: Úr Jézus, mutasd meg nekem dicsőségedet!


Üzenet a Mai Ige csapatától:

Vannak hősök, akik köztünk járnak: édesapáknak hívjuk őket. Mit jelent apának lenni? Hogyan tud egy apa a család Istentől rendelt vezetője lenni? Milyen az igazi Atyaság? Ezekre a kérdésekre kaphatsz választ ebben a 3 napos sorozatban, melynek címe: A. P. A. = Alap, Példakép, Atya. Nem csak édesapáknak!

Csatlakozz egy kattintással apák napi üzenetsorozatunkhoz!