Győzelem a lelki életben sorozat 24. nap

Amikor Jézus otthon van

„…és elterjedt a híre, hogy otthon van.” (Márk 2:1)

Ha egy szép csendes Istent keresel, aki nem fogja feldúlni a saját kis életedet, akkor felejtsd el Jézust! Amikor ő jön, felkavarja a munkádat, a házasságodat és a pénzügyeidet, mert ő egy működő, mozgó, tanító, megérintő és erős Isten, aki nem üldögél csendesen a szoba sarkában mint egy berendezési tárgy.

A Szentírásban olvassuk, hogy az emberek megnyitották otthonaikat Jézus előtt, hogy menjen be hozzájuk és tanítson. Talán azt gondolták: „Majd kirakunk pár pótszéket”, vagy: „Jó lesz egy szép beszédet hallani”, vagy: „Egy kis imádkozás nem árthat.” Most viccelsz? Amikor elterjedt a hír, hogy otthon van, az emberek mindenhonnan odagyűltek. Ez ám a hatásos reklám! Jézus hírére megtelt a ház tévés istentisztelet, hangfelvétel, szóróanyagok vagy együttműködő partnerek listája nélkül is.

Akkora tömeg volt, hogy amikor az a négy ember a beteg barátját hozta hordágyon, nem tudtak bejutni, ezért egy nyílást vágtak a tetőn, és ott engedték le a beteget Jézus lábaihoz. Ma is erre van szükségünk az egyházban: emberekre, akik tudják, hogyan kell imáikkal, dicséreteikkel és igehirdetésükkel „megbontani” a tetőt, és lehozni Isten erejét közénk.

Készülj fel rá, hogy ha beengeded Jézust az életed bármely területére, ő azt kéri majd tőled, amit nehezedre esik odaadnod, azt kéri majd, amire képtelennek érzed magad, és azzá akar lenni, amire magadtól nem lennél képes. Ő mindent átrendez. Azért teszi, mert túl sokáig voltál ugyanazon a helyen, ugyanabban a kerékvágásban, túl sokáig ismételgetted ugyanazt a bizonyságtételt. Ma Isten azt akarja, hogy lépj ki a komfortzónádból. A határaidat akarja feszegetni, arra hív, hogy többet tégy, mint amennyit eddig bármikor is tettél. Készen állsz, hogy igent mondj erre?

Imádkozz így:

Uram, add, hogy a Szentlélek elvégezze a munkáját bennem és általam! Add, hogy zűrzavaros életem átrendeződjön, hogy az örökkévaló dolgokra koncentráljak a mulandók helyett! Amikor harcokkal kell szembenéznem ahhoz, hogy olyanná legyek, amilyennek te szeretnél, segíts, hogy erős legyek és szilárdan megálljak igédben! Jézus nevében kérlek. Ámen!

 

Üzenet a Mai Ige csapatától:

Vannak hősök, akik köztünk járnak: édesapáknak hívjuk őket. Mit jelent apának lenni? Hogyan tud egy apa a család Istentől rendelt vezetője lenni? Milyen az igazi Atyaság? Ezekre a kérdésekre kaphatsz választ ebben a 3 napos sorozatban, melynek címe: A. P. A. = Alap, Példakép, Atya. Nem csak édesapáknak!

Csatlakozz egy kattintással apák napi üzenetsorozatunkhoz!