Mai IGE

A büszkeség az elveszettek átka, és valószínűleg a legnagyobb akadály a megmentettek életében. Azt tanultuk, hogy a bukást büszkeség előzi meg. Mindazonáltal ez egy gyakran rosszul idézett része a Szentírásnak. A Példabeszédek 16:18-ban ezt olvassuk: „Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.” Úgy sejtem, ez nem azt jelenti, hogy az egyikből feltétlenül következik a másik, csupán azt, hogy az egyik előjele, előhírnöke a másiknak. Az összeomlás általában egy hirtelen bukása valaminek, ami addig sikert hozott; és bár Isten mindig felemeli a megtérő bűnöst, ha az illető még az eset után is megmarad felfuvalkodott lelkületében, akkor elkerülhetetlenül szégyent vall.

A világ rendje, óvodától az akadémiákig, a győztesek ünneplésére van berendezkedve. Akik a csúcsra emelkednek, azokat piedesztálra állítják, és ha ekkor még nem lennének eltelve büszkeséggel, akkor ezt örömmel megadjuk nekik. Mindannyiunkat csábít ez a kísértés, a dicsőség könnyen fejünkbe száll. Sajnos időnként a legtöbben engedünk is ennek a gonosz befolyásnak.

Mit nyerünk ilyen körülmények között? A felsőbbrendűség érzését. Szerencsétlenségünkre ezzel együtt jár az elbizakodottság, a kérkedés és az öntömjénezés utálatos bűne. A világ tele van bukott hősökkel, akik sajnos csalódott követőket vonnak maguk után. A Biblia több helyen is (ld. Jakab 4:6; Példabeszédek 3:34) írja: „Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (1Péter 5:5). Mit tegyünk tehát, ha életünk zsákutcába futott, és önmagunkkal találjuk szembe magunkat?

Krisztus, a mi királyunk, megalázta magát értünk a kereszten, és ez a dicsőséges ajándék meg kell hogy láttassa velünk, kik is vagyunk, és mit tett Ő értünk. Ha nem gondolunk erre naponta, akkor könnyen túlbecsüljük önmagunk fontosságát, akár közlekedési rendőrök, akár egy nemzetközi nagyvállalat cégvezetői vagyunk.

Isten arra teremtett és arra küld minket, hogy szolgáljuk egymást. Ha ezt felismerjük, a kegyelem ki fog áradni az életünkbe. A helyzet iróniája, hogy ez népszerűvé tesz, de ezt is a saját helyén kell tudnunk kezelni, mindennap Istennek adva a teljes dicsőséget. Ez békét, harmóniát és lelkesítő szolgáló életet fog jelenteni.

Ahogy Pál mondja az 1Korinthus 1:31-ben: „…amint meg van írva: »Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.«” A 2Korinthus 10:8-ban pedig ezt írja: „Mert ha kissé túlozva dicsekszem is a hatalmunkkal, amelyet az Úr építésetekre, és nem rombolásotokra adott, nem szégyenülök meg…”

Pál azzal dicsekszik, hogy Isten szolgálatra rendelte őt mások felemelésére. Megértette, hogy ezt csak alázattal lehet végezni. A földi büszkeség azt jelentette volna, hogy magát teszi első helyre, így szolgálata elbukott volna. Itt az ideje felülvizsgálni önnön fontosságunkba vetett hitünket!

Chris Grummitt

Good News Travelling Fast Company