A szokások ereje sorozat 9. nap
Alakíts ki új szokásokat, még ma!
„…napjában háromszor térden állva imádkozott…” (Dániel 6:11)
Vedd példának bármilyen szokásodat, szorozd be 365 nappal, majd szorozd meg hetven vagy nyolcvan évvel, és már meg is írhatod a saját nekrológodat. Egyszerűen fogalmazva: a nagyszerű embereknek nagyszerű szokásaik vannak. Egy híres író ezt mondja: „Mindennap ugyanakkor kelek. Reggel nyolckor kezdek írni, és délután négykor hagyom abba. Mindennap ezt teszem. Szokásom.”
Jézusnak is voltak szokásai. „Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába…” (Lukács 4:16)
Dániel naponta háromszor imádkozott. Az imaélete annyira kiszámítható volt, hogy ellenségei ezt használták fel arra, hogy csapdát állítsanak neki.
Jézus azt mondta: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek” (János 8:31 katolikus). Figyeld meg ezt a szót: „kitartotok”, ez a nagyszerűség titka! Sikered a napi rutinban rejlik. Ha komolyan változtatni akarsz az életeden, hagyj fel a rossz szokásokkal, és kezdj felvenni jó szokásokat!
Hogyan tudnád megerősíteni az önuralmadat? Íme néhány alapvető tanács:
- Kezdd a napod úgy, hogy a nehezebb dolgokat végzed el először! Ha valami mégis elvonja a figyelmedet, vedd rá magad, hogy visszatérj és befejezd!
- Neveld magadat pontosságra! A késlekedés szokását nehéz megtörni. Ahhoz, hogy le tudd győzni, a nevén kell nevezned – vagyis tapintatlan, önző magatartásnak.
- Tervezz előre! Minden tovább tart, mint gondolnád, tehát ne várj az utolsó percig! Ha állandóan Damoklész kardja függ a fejed felett, akkor előbb-utóbb gyomorfekélyt kapsz, de ha elég időt biztosítasz magadnak, az javára szolgál egészségednek, és nyugalmat hoz életedbe.
- Fogadd el azok helyreigazítását, akik törődnek veled, duzzogás és visszavágás nélkül! A Biblia azt mondja: „a tanács megfogadásában bölcsesség van” (Példabeszédek 13:10). Ha bölcs vagy, örülni fogsz a visszajelzéseknek, és kérni fogod a tanácsot.
Kérd Istent, hogy segítsen ellenőrzés alatt tartani fegyelmezetlen gondolataidat, érzéseidet, vágyaidat és viselkedésedet! Ismerd fel, hogy mik az irányítatlan területek az életedben; ne mentegetőzz, nézz szembe az igazsággal, még akkor is, ha fáj, hagyj fel az önsajnálattal, és tűzz ki elérhető célokat! Más szavakkal: „Tanuld meg megérteni, hogy mi az, ami létfontosságú… és valódi értékkel bír!” (Filippi 1:10 AMP).